Azt álmodtam enyém vagy - 2.rész

Elentori (elentori-art.tumblr.com)

Dipper földbegyökerezett lábakkal állt a nyitott láda fölött, ami alig volt nagyobb, mint egy méretesebb utazóbőrönd. Haja izzadtságtól csillogó homlokára tapadt a heves munkának és korareggel is erős napsütésnek köszönhetően.

Igen, a láda pontosan ott volt, ahol Bill mondta. És nem, rohadtul nem kellett volna kinyitni. Mégis mire számított? Hogy gondolta, hogy eljön Mabel nélkül Gravity Fallsba, az egyetlen olyan ember nélkül, aki megállíthatja abban, hogy hülyeséget csináljon? – Így hát magányosan álldogált az emberi csontokkal megpakolt láda fölött. Mit nem adott volna azért, hogy valami bizarr lény csontváza legyen! De határozottan emberi csontok voltak. Amennyire tisztában volt az anatómia alapokkal, a csípőcsont alapján arra tippelt, hogy férfi lehetett.

Nem sok elképzelése volt arról, hogy hogyan tovább, azon kívül, hogy kideríti, kihez tartozhattak a csontok és mi köze van hozzá Billnek. De mi legyen a ládával? Ássa vissza? Hagyja itt? Szóljon a rendőrségnek? Egyik sem tűnt túl használható ötletnek. Már majdnem hívta Mabelt, de aztán visszacsúsztatta a mobilját farmerje zsebébe. Úgysem lett volna térerő.

Vissza csak nem temetheti, mi van, ha valaki, bárki, rábukkan a frissen ásott földre és kutakodni kezd? A rendőrséghez sem mehet. Ezt még talán kimagyarázná valahogy, hogy mi a csudáért kezdett el pont itt ásni, de azonnal lefoglalnák a ládát, és neki esélye sem lenne megvizsgálni. Ford keze lehet a dologban, és ki tudja, mi állhat az egész mögött. Billen kívül. Vele pedig a rendőrség végképp nem tudna mit kezdeni.

Azt álmodtam enyém vagy - 1.rész

Gravity Falls, huszonéves!Dipper x Bill
A prológusféleség itt olvasható.

Figyelmeztetés főként a további részekre nézve:

szadista vagyok, tehát bármi megtörténhet
nagyobb az esély angstra, mint fluffra
+18, lesz itt majd minden, de azért dolgozok rajta, hogy ne legyen a későbbiekben se teljesen PWP

A kép forrása:
oneoftwo (DeviantArt, tumblr)

Dipper leállította a felvételt és lesöpörte a megtermett százlábút a kőcilinderről. Úgy érezte, nem sok hírértéke van egy tíz éve itt álló szobron tekergő ízeltlábúnak. Ráadásul így, Mabel nélkül még a nosztalgiázás sem volt valami szívderítő. Most először alakult úgy, hogy Dipper egyedül látogatott el Gravity Fallsba. Mabel ösztöndíjat nyert egy európai egyetem szervezte nyári kurzusra, és Dipper tökéletesen megértette, hogy egy ilyen lehetőséget nem szabad kihagyni, még úgy sem, hogy ezzel menthetetlenül megtörik a nyár varázsa.

Nem haragudott Mabelre, hogy is haragudott volna, amikor éppen ő biztatta a legjobban, hogy el ne merjen szalasztani egy ilyen alkalmat… De ez nem segített a rátelepedő magányon.

Azzal próbálta nyugtatni magát, hogy ő is ment volna, ha valaki szörnyvadászatra invitálja Európába. Hogy efféle ösztöndíjban reménykedhessen először valami használható felvételt kéne letennie az asztalra. Stan és Ford társaságában készített tengeriszörnyes dokumentumfilmjére csak annyi visszajelzést kapott a főiskolai médiatanártól, hogy látszik, hogy remekül bánik a 3D-s és CGI szoftverekkel, úgyhogy mindenképpen ezen a területen kéne dolgoznia. Később a tanár kis híján letiltotta a tárgyról, azzal az indokkal, hogy Dipperből minden szakmai alázat hiányzik, és nevetség tárgyává teszi az egész műfajt azzal, hogy megállás nélkül és arrogánsan hajtogatja, hogy ezek a szörnyek bizony igaziak. Hiába próbálta Dipper elmagyarázni, hogyha akarna se tudna számítógéppel összerakni ilyen lényeket.

– Rád is azt mondanák, hogy milyen remek posztmodern alkotás – dünnyögte Dipper a szobornak és végighúzta mutatóujját a kidomborodó szemen.

Visszaballagott a Mistery Shackhez, ami továbbra is virágzott Soos és Melody vezetése alatt, bár mióta Lillian megszületett, a hely egyre gyerekbarátabbá vált. Dippernek nem volt ellenére a gyereksereg, csak úgy érezte Melody kicsit túlreagálja a helyzetet. Nem kéne még a fatönkre applikált bölényfej szarvaira is habszivacsot húzni.

Coming out

Prológusféle ehhez a történethez
Gravity Falls, huszonéves!Dipper x Bill

– ’áló? – vette fel Mabel a mobilját, fogai közt egy ecset szárával, még mindig a vászon felé fordulva.

– Mabel? Itt Dipper. Valami nagyon fontosról kell beszélnünk. Ráérsz? – hadarta a fiú, Gravity Falls egyetlen működő nyilvános telefonjánál hadakozva az odaköltözött mókuscsaláddal, akik nem díjazták, hogy megzavarta a családi idillt. A fiú szíves örömest rendezte volna mobiltelefonról a dolgot, ne adj isten videóhívással, de a városkában a térerő olyan volt, mint a repülő csészealjak. Néha akadt, de nem volt gyakori jelenség.

– Naná, rád mindig rád érek! – Mabel húzott még három kék vonalat a „Interferencia, ahogy én látom (poszt-impresszionista stílusban)” című beadandó feladatára, és ezennel késznek is nyilvánította. – Mizu? – dobta le magát az ágyára, a szerteszét heverő vázlatrajzok közé.

– Megismerkedtem valakivel – mondta ki Dipper egy mély lélegzetvétel után, és már rutinosan tartotta is távolabb a fülétől a telefonkagylót. Még kinyújtott karral is tökéletesen hallotta Mabel ujjongását és hozzá kapcsolódó őrült trappolást, ami azt jelezte, hogy a lány éppen körberohanja az apró kollégiumszobát. Minimum ötször.

Dippernek sikerült kivennie a „minden részletet hallani akarok” felszólítást a fülsüketítő visongásból.

Pár perc múlva óvatosan visszahúzta a füléhez a kagylót, amikor úgy érezte, vége a kritikus pontnak. Az elsőnek legalábbis.

– Figyelj, őőő… Elég bonyolult a helyzet – mondta, a telefonkábelt babrálva. (Lepöckölt róla egy mókust, aki eltökélten próbálta elrágni a zsinórt…)

– Mondd, mondd, mondd! – Mabel kissé lihegve rogyott vissza az ágya szélére, és kihangosította a telefonját, hogy mindkét kezével tudja legyezni kipirult arcát.

– Egy… srácról van szó. –  Ez az, kimondtam! De amint kimondta, már bánta is, hogy pont ezzel a résszel kezdte.

– Folytasd! Hogy néz ki? Hogy hívják? Hányas cipőt hord? Minden részletet tudni akarok! – vigyorgott Mabel.

– Ennyi? – pislogott Dipper, teljesen kizökkenve az eredetileg tervezett folytatásból, ugyanis beleszámolt a dologba egy kis drámai csendet, amíg Mabel meghökken a bejelentésén.
Nem éppen erre a reakcióra számított az első ilyen jellegű bejelentése kapcsán.
Semmi „Srác? Mármint hogy? Haverilag? Nem csak haver? Hát hogyhogy? Pont te? Azta’ Dipper, sosem gondoltam volna…!”
– Tudom, hogy nem telefontéma, de… – próbálta kicsit fokozni a helyzetet.

– Jajj már, tizedik óta arra várok, hogy mikor állítasz be egy imádni való fiúval! – legyintett Mabel, amit Dipper ugyan nem láthatott, de tökéletesen el tudta képzelni a testvére „szerelem szakértő” arckifejezését. Pontosan emiatt a szakértelme miatt fordult hozzá, most mégis sokként érte a mindentudás.

– Hogy mi? – hebegett.

– Tehát? Ki a szerencsés? Te jó ég, ismerem?

– Várjál, honnan tudod, hogy…?

Most már a mókusok is lélegzetvisszafojtva várták a fejleményeket.

Mabel már évek óta arra várt, hogy bevallhassa ezt a véletlen kis apróságot, most viszont inkább a gyors hadarás mellett döntött, hogy minél előbb a lényegre térjenek.

– Nem ment az otthoni gépemről a nyomtató, nekem pedig ki kellett nyomtatnom az Opinikusz revelációja színdarabom első három oldalát, mert másnap már próba volt, te meg előtte nap simán nyomtattál a tiédről, szóval úgysem voltál otthon, gondoltam nem gond, ha gyorsan a tiédről megcsinálom. Hát, igazából a gmailembe akartam belépni, de ahogy beírtam a g-t, hááááát, kihozott pár jó kis előzményt.

– Az csak… Egy kutatáshoz kellett! – csattant fel Dipper.

– Persze, persze, tudom én!

– Ez most más!

– Tudooooom! Akkor össze voltál zavarodba, tinédzser voltál, de most már tudod, hogy mit akarsz, és… – Mabel egyre jobban beleélte magát a lovestoryba, de Dipper idegesen félbeszakította.

– Nem! Nem erről van szó! Egy bizonyos… Lényről van szó. Nem úgy általában a férfiakról!

– Ez a szerelem, te jó ég! – Mabel hangját néhány oktávval magasabban már csak a denevérek és a delfinek hallották volna. – Mióta tart? Puszi? Csók? Több is? Vagy… Ó, még nem is ismerkedtetek meg igazán? Csak tetszik, igaz? Nem is meleg a srác? Jajj, ne, az élet tényleg egy színdarab, ilyen pechet! De ne aggódj, ki tudja, lehet, hogy csak… – Mabel most már az ágya mellett térdelt, készen arra, hogy magára vállalja az univerzum minden szerelmi bánatát.

– Mabel! Higgadj le! Sokkal nagyobb problémám is van annál, mint hogy pasiról van szó!

– Dipper! Kérlek, ne nevezd problémának! Nem szabad így hozzáállnod! – háborgott Mabel, és kis híján belekezdett egy szenvedélyes kiselőadásba az elfogadásról.

– Bill Cipher a probléma! – fakadt ki Dipper. És végre megkapta a pár másodperces néma döbbenetet.

– Visszatért? Gravity Fallsba? Ugye nem… Ugye nem? Megállítottuk! Te jó ég, ugye jól vagy? És a srác…?

– Bill a srác – sóhajtott Dipper, homlokát a fülke hűs üveglapjának nyomva.

– Oh. Szóval akkor semmi olyasmi? – kérdezte Mabel csüggedten, és félretolta esküvői meghívó vázlatát, ami két ölelkező srácot ábrázolt. – Pedig már annyira beleéltem magam.

– Éppen ez a probléma! Van olyasmi! Bill szerzett magának egy testet. És öhöm… –

 Kegyetlenül szexi. Gondolta Dipper.

– Megszállta a barátod? – suttogta Mabel síri hangon.

– Nem! Illetve majdnem… Az igazság az, hogy Bill elég… Emberi lett, mármint amennyire egy démon emberi lehet, és… Mabel, fogalmam sincs, mit csináljak! Te vagy a szakértő ilyen téren!

Mabel nem volt benne maradéktalanul biztos, hogy megfelelően rakta össze a kapott információkat. Abban viszont biztos volt, hogy ha Bill Cipher újra előkerült, abból semmi jó nem sülhet ki.

– Az első géppel indulok.

– Ne! Nem arról van szó! Nincs világvége, meg semmi ilyesmi! – Még. Tette hozzá magában, de nem akarta, hogy testvére csapot papot otthagyva lelépjen az európai nyári egyetemről, csupán azért, mert volt egy (kettő, három…) apró (nem olyan apró) kalandja egy halottaiból feltámasztott tizennyolc éves srác testébe bújt démonnal.

Oké, Dipper valójában pontosan azt akarta, hogy Mabel mindent hátrahagyva száguldjon Gravity Fallsba, mert ami most történik, az nagyon nem állapot.
De inkább csak annyit mondott:

– Csak… Összezavarodtam.

– Rendben, akkor volnál színes elmesélni az egészet az elejéről?

Ronda ajándékok, kínos ölelések

Good Omens (Elveszett Próféciák), Crowley/Azirafael fanfic


figyelmeztetés: fluff, fluff és fluff, tömény Karácsonnyal nyakon öntve.

Molyos karácsonyi ajándékozásra készült, még 2013-ban. 

Egy szívesség Jim Gordontól

Gotham, Jim/Oswald (Gobblepot) fanfiction
Első évad 18. része után.
A bétázásért Angelette-et illeti a köszönet. :) 
A történet itt is fellelhető. 

John Watson nem meleg - 3.rész

Azok után, hogy Sherlock részéről mintha egész nap feledésbe merültek volna az elmúlt éjszaka történései, este John újra kapott tőle bőven a szexuális ingerekből.

John Watson nem meleg - 2.rész

John reggel már egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a Sherlockkal történeteket álmodta-e, vagy valóban lefeküdtek egymással, mivel társa nem feküdt mellette, mikor ő ébredezni kezdett. Újfent csak reménykedhetett abban, hogy nem valami tudatmódosító szer miatt feküdt be anyaszült meztelenül az ágyba.

John Watson nem meleg - 1.rész

2. rész || 3. rész

Eredetileg egy Johnlockos blogkezdeményemre töltöttem fel, hogy ne árválkodjon egyedül, felpakoltam ide is.

John Watson nem meleg. Legalábbis erről próbálja meggyőzni a környezetét a veterán katonaorvos. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Már azt is jelenetős haladásként könyvelte el, hogy legalább Mrs. Hudson két, teljesen heteró férfi albérlőként kezeli őket.

+ 18, slash, bár ennek a résznek csak a vége fele
Sherlock kísérletezik a maga nagyon tudományos módján...