Coming out

Prológusféle ehhez a történethez
Gravity Falls, huszonéves!Dipper x Bill

– ’áló? – vette fel Mabel a mobilját, fogai közt egy ecset szárával, még mindig a vászon felé fordulva.

– Mabel? Itt Dipper. Valami nagyon fontosról kell beszélnünk. Ráérsz? – hadarta a fiú, Gravity Falls egyetlen működő nyilvános telefonjánál hadakozva az odaköltözött mókuscsaláddal, akik nem díjazták, hogy megzavarta a családi idillt. A fiú szíves örömest rendezte volna mobiltelefonról a dolgot, ne adj isten videóhívással, de a városkában a térerő olyan volt, mint a repülő csészealjak. Néha akadt, de nem volt gyakori jelenség.

– Naná, rád mindig rád érek! – Mabel húzott még három kék vonalat a „Interferencia, ahogy én látom (poszt-impresszionista stílusban)” című beadandó feladatára, és ezennel késznek is nyilvánította. – Mizu? – dobta le magát az ágyára, a szerteszét heverő vázlatrajzok közé.

– Megismerkedtem valakivel – mondta ki Dipper egy mély lélegzetvétel után, és már rutinosan tartotta is távolabb a fülétől a telefonkagylót. Még kinyújtott karral is tökéletesen hallotta Mabel ujjongását és hozzá kapcsolódó őrült trappolást, ami azt jelezte, hogy a lány éppen körberohanja az apró kollégiumszobát. Minimum ötször.

Dippernek sikerült kivennie a „minden részletet hallani akarok” felszólítást a fülsüketítő visongásból.

Pár perc múlva óvatosan visszahúzta a füléhez a kagylót, amikor úgy érezte, vége a kritikus pontnak. Az elsőnek legalábbis.

– Figyelj, őőő… Elég bonyolult a helyzet – mondta, a telefonkábelt babrálva. (Lepöckölt róla egy mókust, aki eltökélten próbálta elrágni a zsinórt…)

– Mondd, mondd, mondd! – Mabel kissé lihegve rogyott vissza az ágya szélére, és kihangosította a telefonját, hogy mindkét kezével tudja legyezni kipirult arcát.

– Egy… srácról van szó. –  Ez az, kimondtam! De amint kimondta, már bánta is, hogy pont ezzel a résszel kezdte.

– Folytasd! Hogy néz ki? Hogy hívják? Hányas cipőt hord? Minden részletet tudni akarok! – vigyorgott Mabel.

– Ennyi? – pislogott Dipper, teljesen kizökkenve az eredetileg tervezett folytatásból, ugyanis beleszámolt a dologba egy kis drámai csendet, amíg Mabel meghökken a bejelentésén.
Nem éppen erre a reakcióra számított az első ilyen jellegű bejelentése kapcsán.
Semmi „Srác? Mármint hogy? Haverilag? Nem csak haver? Hát hogyhogy? Pont te? Azta’ Dipper, sosem gondoltam volna…!”
– Tudom, hogy nem telefontéma, de… – próbálta kicsit fokozni a helyzetet.

– Jajj már, tizedik óta arra várok, hogy mikor állítasz be egy imádni való fiúval! – legyintett Mabel, amit Dipper ugyan nem láthatott, de tökéletesen el tudta képzelni a testvére „szerelem szakértő” arckifejezését. Pontosan emiatt a szakértelme miatt fordult hozzá, most mégis sokként érte a mindentudás.

– Hogy mi? – hebegett.

– Tehát? Ki a szerencsés? Te jó ég, ismerem?

– Várjál, honnan tudod, hogy…?

Most már a mókusok is lélegzetvisszafojtva várták a fejleményeket.

Mabel már évek óta arra várt, hogy bevallhassa ezt a véletlen kis apróságot, most viszont inkább a gyors hadarás mellett döntött, hogy minél előbb a lényegre térjenek.

– Nem ment az otthoni gépemről a nyomtató, nekem pedig ki kellett nyomtatnom az Opinikusz revelációja színdarabom első három oldalát, mert másnap már próba volt, te meg előtte nap simán nyomtattál a tiédről, szóval úgysem voltál otthon, gondoltam nem gond, ha gyorsan a tiédről megcsinálom. Hát, igazából a gmailembe akartam belépni, de ahogy beírtam a g-t, hááááát, kihozott pár jó kis előzményt.

– Az csak… Egy kutatáshoz kellett! – csattant fel Dipper.

– Persze, persze, tudom én!

– Ez most más!

– Tudooooom! Akkor össze voltál zavarodba, tinédzser voltál, de most már tudod, hogy mit akarsz, és… – Mabel egyre jobban beleélte magát a lovestoryba, de Dipper idegesen félbeszakította.

– Nem! Nem erről van szó! Egy bizonyos… Lényről van szó. Nem úgy általában a férfiakról!

– Ez a szerelem, te jó ég! – Mabel hangját néhány oktávval magasabban már csak a denevérek és a delfinek hallották volna. – Mióta tart? Puszi? Csók? Több is? Vagy… Ó, még nem is ismerkedtetek meg igazán? Csak tetszik, igaz? Nem is meleg a srác? Jajj, ne, az élet tényleg egy színdarab, ilyen pechet! De ne aggódj, ki tudja, lehet, hogy csak… – Mabel most már az ágya mellett térdelt, készen arra, hogy magára vállalja az univerzum minden szerelmi bánatát.

– Mabel! Higgadj le! Sokkal nagyobb problémám is van annál, mint hogy pasiról van szó!

– Dipper! Kérlek, ne nevezd problémának! Nem szabad így hozzáállnod! – háborgott Mabel, és kis híján belekezdett egy szenvedélyes kiselőadásba az elfogadásról.

– Bill Cipher a probléma! – fakadt ki Dipper. És végre megkapta a pár másodperces néma döbbenetet.

– Visszatért? Gravity Fallsba? Ugye nem… Ugye nem? Megállítottuk! Te jó ég, ugye jól vagy? És a srác…?

– Bill a srác – sóhajtott Dipper, homlokát a fülke hűs üveglapjának nyomva.

– Oh. Szóval akkor semmi olyasmi? – kérdezte Mabel csüggedten, és félretolta esküvői meghívó vázlatát, ami két ölelkező srácot ábrázolt. – Pedig már annyira beleéltem magam.

– Éppen ez a probléma! Van olyasmi! Bill szerzett magának egy testet. És öhöm… –

 Kegyetlenül szexi. Gondolta Dipper.

– Megszállta a barátod? – suttogta Mabel síri hangon.

– Nem! Illetve majdnem… Az igazság az, hogy Bill elég… Emberi lett, mármint amennyire egy démon emberi lehet, és… Mabel, fogalmam sincs, mit csináljak! Te vagy a szakértő ilyen téren!

Mabel nem volt benne maradéktalanul biztos, hogy megfelelően rakta össze a kapott információkat. Abban viszont biztos volt, hogy ha Bill Cipher újra előkerült, abból semmi jó nem sülhet ki.

– Az első géppel indulok.

– Ne! Nem arról van szó! Nincs világvége, meg semmi ilyesmi! – Még. Tette hozzá magában, de nem akarta, hogy testvére csapot papot otthagyva lelépjen az európai nyári egyetemről, csupán azért, mert volt egy (kettő, három…) apró (nem olyan apró) kalandja egy halottaiból feltámasztott tizennyolc éves srác testébe bújt démonnal.

Oké, Dipper valójában pontosan azt akarta, hogy Mabel mindent hátrahagyva száguldjon Gravity Fallsba, mert ami most történik, az nagyon nem állapot.
De inkább csak annyit mondott:

– Csak… Összezavarodtam.

– Rendben, akkor volnál színes elmesélni az egészet az elejéről?