![]() |
| Elentori (elentori-art.tumblr.com) |
Dipper földbegyökerezett lábakkal állt a nyitott láda fölött, ami alig volt nagyobb, mint egy méretesebb utazóbőrönd. Haja izzadtságtól csillogó homlokára tapadt a heves munkának és korareggel is erős napsütésnek köszönhetően.
Igen, a láda
pontosan ott volt, ahol Bill mondta. És nem, rohadtul nem kellett volna
kinyitni. Mégis mire számított? Hogy gondolta, hogy eljön Mabel nélkül Gravity
Fallsba, az egyetlen olyan ember nélkül, aki megállíthatja abban, hogy
hülyeséget csináljon? – Így hát magányosan álldogált az emberi csontokkal
megpakolt láda fölött. Mit nem adott volna azért, hogy valami bizarr lény
csontváza legyen! De határozottan emberi csontok voltak. Amennyire tisztában
volt az anatómia alapokkal, a csípőcsont alapján arra tippelt, hogy férfi
lehetett.
Nem sok
elképzelése volt arról, hogy hogyan tovább, azon kívül, hogy kideríti, kihez
tartozhattak a csontok és mi köze van hozzá Billnek. De mi legyen a ládával?
Ássa vissza? Hagyja itt? Szóljon a rendőrségnek? Egyik sem tűnt túl használható
ötletnek. Már majdnem hívta Mabelt, de aztán visszacsúsztatta a mobilját
farmerje zsebébe. Úgysem lett volna térerő.
Vissza csak
nem temetheti, mi van, ha valaki, bárki, rábukkan a frissen ásott földre és
kutakodni kezd? A rendőrséghez sem mehet. Ezt még talán kimagyarázná valahogy,
hogy mi a csudáért kezdett el pont itt ásni, de azonnal lefoglalnák a ládát, és
neki esélye sem lenne megvizsgálni. Ford keze lehet a dologban, és ki tudja, mi
állhat az egész mögött. Billen kívül. Vele pedig a rendőrség végképp nem tudna
mit kezdeni.
Végül fogta
a ládát és felrakta a kocsi platójára.
Megvizsgálja
Ford laborjában, már ha labornak nevezhető egy bedobozolt kütyükkel telepakolt
szoba, aztán ha nem talál semmi különöset, visszahozza, mintha mi sem történt
volna. – Legalábbis ez volt a terv.
Persze
tudta, hogy nagyon is érdekes dolgokat fog találni.
A lehető
legóvatosabban vezetett, nehogy bármi miatt most akarják igazoltatni, amikor
egy komplett csontvázat furikázik a csomagtartón. Útközben megállás nélkül
pörögtek a fejében az elméletek, hogy mire kellenek, vagy éppen kellhettek
Billnek a csontok. Kézenfekvőnek tűnt, hogy arra, hogy emberi testben
mozoghasson. Régebben is megszállt már valakit itt, Gravity Falls-ban, aztán…?
Az illető öngyilkos lett? Ez nem lepte volna meg Dippert, tekintve, hogy milyen
érzés volt, miután visszakapta Billtől a testét. De az öngyilkosok ritkán
pakolják be egy ládába és ássák el magukat. Lehetséges, hogy Ford…? – Nem
akarta mindennel Fordot gyanúsítgatni, de hát ki más lehetett volna?
Lecipelte a
kalyiba alagsorbába a csontokkal teli ládát, aztán robogott is Gravity Falls
kicsiny könyvtárába, hátha talál bármit, ami nyomra vezethetné, kinek a
maradványai lapulnak a ládában.
Lázasan
kutatott, fénymásolt, közben pedig ott motoszkált a fejében, hogy előbb vagy
utóbb kénytelen lesz a rendőrségnél is érdeklődni, hogy hivatalosan mehessen a
dolog, rendes felvételeket is készíthessen, és… És ez az egész még egy klassz
rejtély is lehet! Feltéve, ha nem most indított el egy újabb világvégét.
Csak éppen
Gravity Fallsban annyi ember tűnt már el, hogy a városkához képest a Bermuda
háromszög semmi azzal a néhány hajóval meg repülőgéppel.
Dipper Ford
itt tartózkodásának időtartama alatt is öt eltűnt személyt számolt össze. Abból
egy az eltűnését követően három év múlva elő is került és azt képzelte magáról,
hogy félig bika, félig ember.
Miután
hatkor már bezárt a könyvtár Dipper elcsigázottan tért vissza a kalyibához, egy
köteg fénymásolt újságcikkel az anyósülésen.
Ahogy
beparkolt a kalyiba mögé, szemet szúrt neki, hogy a teraszon álló ütött-kopott
kanapén egy srác fekszik, lazán nyújtózva. Remek,
biztos valami turistacsoport van bent. – Kis híján nekihajtott az egyik
fának, amikor észrevette, hogy a srác anyaszült meztelen. – Így nem csoda, hogy Melody nem engedte be,
te jó ég!
Dippernek
nem tűnt fel, hogy Soos-ék kocsija még mindig nincs a parkolóban.
Az viszont
megfordult a fejében, miközben sebes léptekkel indult az ajtó felé, hogy nem
lenne az az isten, amiért ő meztelenül lefeküdne arra a sokat megélt kanapéra.
– Helló! –
csendült fel a srác vidám hangja, mikor Dipper elhaladt mellette.
– Helló –
intett Dipper, de felé sem nézett.
– Elég
nyúzottnak tűnsz, Pinetree...
Dipper
megtorpant, mintha a semmiből egy fal nőtt volna elé.
Tényleg aludnia kéne, különben megőrül, vagy…
Tényleg aludnia kéne, különben megőrül, vagy…
– Így már
kicsit egyszerűbb lesz beazonosítani a csontvázat, nem igaz? – csendült a srác
derűs hangja.
– Mi a… –
Dipper olyan lassan fordult meg, mintha minimum a Kaszással készülne
szembenézni.
– Egész
kényelmes – Az embertestbe bújt démon széttárt karokkal állt a kis teraszon.
Dipper
hosszú másodperceken keresztül csak a „hogy”, „de” és „mi” szavakat tudta
ismételgetni, miközben a szőke srácot bámulta, aki tizenhattól huszonhatig
akárhány éves lehetett.
Motorbúgás.
Dippernek ekkor esett le, hogy amikor elrobogott délelőtt a könyvtárba Soos
utána szólt, hogy ők is csak estefelé érnek haza, mert elmennek Melody
szüleihez a kicsivel.
Úgy érezte,
nem lenne túl jó ötlet, ha egy meztelen sráccal a teraszon fogadná őket.
– Befelé! –
kiáltott Billre. Az csak vigyorgott. – Így nem láthatnak meg itt! Gyere már! –
kapkodta a fejét Dipper, de mivel a srác továbbra sem mozdult, kénytelen volt
megragadni a karját, hogy egy kis mozgásra ösztökélje. Így már sikerült felráncigálnia
magával a szobába.
Dipper bevágta
az ajtót, és nekivetette a hátát.
Mi a jó életet műveltem? – szorította kezét a homlokára.
– Legalább
vegyél fel valamit! – mondta kínjában.
A srác
értetlenül pillantott körbe a szobában.
Dipper a
bőröndjéhez lépett, dühtől és rémülettől reszkető ujjakkal előhalászott belőle
egy térdig érő fürdőgatyát és Billhez vágta. Aztán lezuhant az ágyára és a
tenyerébe temette az arcát.
Mikor
felnézett, a srác a földön ült, még mindig tanácstalanul forgatta a
ruhadarabot.
– Ez most
komoly? – sóhajtott Dipper.
– Én
mondtam, hogy klassz lesz! – vigyorgott a srác miközben beledugta a karját a
nadrág egyik szárába.
– Nekromancia
– nyögte Dipper inkább csak magának, mint a démonnak.
– Nem
kifejezetten – csevegte Bill, a nadrág zsinórját tanulmányozva. – Ő továbbra is
halott. Meg már akkor is halott volt, amikor utoljára kölcsön vettem.
– Kölcsön
vetted?
– Könnyebb,
ha már nincs benne a tulaj. Utoljára a tiéd volt az emberi testem, és hát…
– Kösz, hogy
emlékeztetsz rá.
– Rengeteg
mindent ki akarok próbálni! – Bill ültéből hanyatt vágódott, de úgy hogy a
csigolyái hangosan koccantak a padlónak. –
Ó, ez is hiányzott! – nyújtózkodott Mabel éjjeliszekrénye felé, a
követketkező pillanatban pedig teljes erőből rácsapta az ujjaira a
szekrényajtót.
– Te jó ég…
– nyögött Dipper. Pillanatnyilag jobb lehetőség híján hanyatt feküdt az ágyán
és megdörzsölte az arcát, hátha attól magához tér.
Bamm-bamm-bamm,
csapódott még néhányszor a szekrényajtó, majd Bill elégedetten sóhajtott.
– Amúgy ezek
minek? – kérdezte a démon, Dipper pedig elkövette azt a hibát, hogy lenézett rá
az ágyról. Olyan látvány fogadta, amire nem igazán volt felkészülve. A srác még
mindig meztelenül nyúlt el a padlón, de a szekrényajtó helyett már a tökéletesen halványrózsaszín mellbimbóit birizgálta, nem éppen finom mozdulatokkal.
– Jó ég! –
fakadt ki Dipper, és a tekintetét újra a plafonra szegezte, de már késő volt, a
kép örökre a retinájába égett. Felült az ágyon, ügyelve arra, hogy még
véletlenül se nézzen a fiútestbe bújt démonra.
– Mit akarsz
itt? Esélyed sincs, egyszer már legyőztünk, és azóta sokat tanultam! – próbált
vészjóslónak hangzani, legalábbis vészjóslóbban, mint tizenkét évesen lehetett.
– Nem igazán
érzem magam legyőzve. De oké, oké, elismerem, szép munka volt! Nos, te
megtetted, amit kértem, ideje akkor rád térni. Hogy szeretnéd?
– Mi van?
Nem akarok tőled semmit!
– Biztos?
Pedig azt ígértem, hogy annyi izgalmas témát adok, hogy nem is fogd győzni
filmezni. Hírnév, siker, csillogás, minden, amit csak akarsz!
– Ennyire azért nem vagyok idióta! –
Persze ezt nem támasztotta alá a tény, hogy kiásta azt a hülye ládát. –
Felvetted már a nadrágot?
– Nem.
– És volnál
szíves felvenni?
– Oké.
Dipper több
ideig várt, mint amennyit egy nadrág felvétele igényelne, aztán újra Billre nézett,
aki már a szoba közepén állt. Úgy festett Dipper térd ígérő fürdőnadrágjában,
mint valami tinédzsersrác, aki éppen a vakációját tölti. Ráadásul olyan
szikrázó mosoly terült el az arcán, mintha most tudta volna meg, hogy a nyári szünet két hónappal tovább tart.
– Nos, mit
szeretnél tudni? – vigyorgott, és lehajolt, hogy megvizsgálja a lábujjait,
amitől kis híján felborult. Jobb kezén az ujjai még mindig vöröslöttek a
szekrényajtóval mért csapásoktól.
– Ezúttal
milyen módját választanád a világuralomnak? – kérdezte Dipper gúnyosan. Legalábbis
igyekezett, hogy gúnyosnak tűnjön, miközben azt hajtogatta magában, hogy
mennyire elcseszett mindent, amit csak el lehetett cseszni. Bill újra
letelepedett a padlóra, és úgy nézegette a lábát, mint egy csecsemő.
– Ugyan,
semmi extra! Tíz évig elméről elmére lebegtem, kellett már a szilárdság! –
vigyorgott Bill rendíthetetlenül, és a lábujjainak tanulmányozásáról áttért
arra, hogy mutatóujjával a szemgolyóját bökdöste.
– Ezt rossz
nézni, hagyd már abba! – fakadt ki Dipper, és nem teljesen értette, mi a
csudáért akarja megragadni a srác karját és elhúzni az arcától. Mit számít
neki, ha kinyomja azt az idióta, természetellenesen borostyánsárga szemét?
– Együnk
valamit! – ugrott föl Bill, a hirtelen helyzetváltoztatástól pedig úgy
megszédült, hogy visszazuhant a padlóra. Aztán újra kétlábon volt, és
támolyogva indult az ajtó felé.
Dipper
tanácstalanul nézte az ingatag lépteit.
Nem
hagyhatja egyedül garázdálkodni, amíg kideríti, hogy mi a csudához kezdjen
most. Föltápászkodott hát ágyról, fogta a kameráját és egy pólót, hogy azt is
Billre tukmálja. Alig lépett ki a szobából, hangos robaj következett, Melody
pedig felsikoltott. Dipper a lépcsőhöz rohant, és az alján megpillantotta a
démon, szétvetett végtagokkal, nyöszörögve.
– Te jó ég,
jól vagy? Ki vagy? Tudsz mozogni? – hebegett Melody, mire Soos is megérkezett,
karján Lilliannel.
Dipper
reszkető lábakkal trappolt le a lépcsőn, ügyelnie kellett, nehogy ő meg az
idegességtől zúgjon végig a lépcsőn.
– Semmi
gond! – zihálta Dipper. – Csak egy…. Egy ismerősöm az egyetemről, éppen erre
járt és beugrott!
– Biztos jól
van? – harapdálta Melody az ajkát, miközben Bill már próbált feltápászkodni.
– Ez már
valami! – vigyorgott Bill, az alsó ajkából vér csurgott az állára.
– Persze,
jól van! Ugye milyen jól vagy? – hadart Dipper és megveregette Bill vállát.
– Nem tört
el semmid? – segítette talpra Melody a srácot. – Hozom az elsősegélydobozt!
Bill nem
győzte nyalogatni az ajkáról a vért.
– Ez tök
finom! – lelkendezett.
– Haver, ne
már! – takarta el a kicsi szemét Soos.
– Ha még egy ilyet csinálsz, én fogom kitörni a
nyakad, ha a lépcső nem intéz el! – morogta Dipper Bill felé, aztán megpróbált
újra normális arckifejezést ölteni, amikor Melody vattapamacsokkal és
fertőtlenítővel tért vissza. Dipper azon merengett, hogy beavassa-e Soos-t. Csak
tudnia kéne róla, hogy a felesége éppen Bill Ciphert ápolgatja.
Bill
lelkesen „ó”-zott, akárhányszor Melody a felrepedt szájához ért a csípős
sebfertőtlenítővel.
– Biztos nem
kell orvos? – kérdezte a nő.
– Nem –
vágta rá Dipper. Az kéne még, hogy bármiféle papírt kérjenek Billtől! Egy
pillanatra sem veszítheti szem elől. ha már az első adandó alkalommal leveti
magát a lépcsőn.
Legalább a
nyakát kitörhette volna, még egy hullával is jobban járna, amit vissza kell
ásni a fa tövébe.
– Ezt
megkaphatom? – nyúlt Bill a fertőtlenítős üveg felé.
– Mi most…
Kimegyünk kicsit sétálni! – szólt közbe Dipper. – Megnézzük, hogy biztos
semmije sem tört-e!
Bill föl
akart pattanni a lépcsőfokról, de kéjesen nyöszörögve megakadt menet közben és
Melodynak kellett fölsegítenie.
– Figyelj,
én támogatom a legjobban, ha meg akarod ölni magad, de nem lehetne valahogy
diszkrétebben? – mondta Dipper már a teraszon.
– Dehogy
akarom magam megölni, Pintree! – hüledezett Bill. – Rengeteg szórakozás vár még
ránk! – vigyorgott, aztán elvágódott a kavicsos talajon. Dipper nem volt benne
biztos, hogy ez is direkt volt, vagy tényleg elbotlott a saját lábában.
Lemondóan
sóhajtott, és azt fogalmazgatta magában, miként számoljon be erről az egészről
Mabelnek. Sürgősen vissza kell küldenie. De hogy a francba küldené vissza?
Mégis miért kellett volna arra számítania, hogyha kiás egy ládát, abból az következik,
hogy Bill Cipher randalírozik a kalyibában?

Waaa, waaaa, waaaa, waaaa! X3 Buszmegállóban nem néztek hülyének kicsit sem, mikor hangosan röhögni kezdek a semmiből! Írd ki, hogy elzárt helyen olvassuk máskor. XD Imádom a Billedet ;-; minden Billt imádok! *^* Nagyon, nagyon, nagyon várom a kövit! ;w;
VálaszTörlésSzia! Mikor lesz új fejezet ebből? :)
VálaszTörlés